Végre egy nekem való ország, ahol az emberek nem korlátozzák magukat zebrákra, járdákra, nemhogy az emberek, de a villamospálya-tervezők sem hagyják magukat. Bázelben az emberek mindenhol járnak, sétálnak, átkelnek, villamossínek mindenfele, és ha az ember nem figyel, hanem kapkodja a fejét azon, hogy itt mennyi fiatal, tehetséges, egyetemista (fiú) biciklizik, vellózik, ahogy a switzik mondják, akkor könnyen elcsaphatja egy szabadjára eresztett villamos... de a látvány általában gyönyörű a belvárosban, tele emberekkel, járkálnak ide-oda, a zebrán ketten, előtte és utána legalább huszan, szívmelengető!
Tegnap volt a teológusok számára valami orientation day, megmutatták nekünk az egyetemnek nevezett, várost átölelő objektum-rendszert, ami annyit tesz, hogy a tanszékek szobái, székhelyei a város kb. legkülönbözőbb pontjaira vannak szétszórva. A redszeres teológián belül legalább tíz percet kell sétálni az etika- és dogmatika-szobák/tanszéktöredékek között, Ó és Újszövetség szintén messze, mint Makó Jeruzsálemtől (hah, vagy mint Thesszaloniki Jeruzsálemtől :D), a könyvtárban több lépcsőt kell mászni, mint a Wallhallához, de semmi gond, mások is megtalálták már időben a helyüket, pláne, hogy okt. 22-ig van tárgyfelvétel, addigra csak sikerül eljutnom a kívánt helyszínekre...
Óóó, és majd' elfelejtettem a nap elejéről mesélni...kedden este inakig hatoló pánik fogott el, hogy mi lesz velem másnap, tömeg, új emberek, új switzik, hangzavar, beszélgetni kell, megérteni, stb... A nap felettébb jól indult, egészen beleszoktam az elején a csendes ülésbe és figyelésbe, de a welcome-speechek után az egyik prof. odajött hozzám, csak úgy kedveskedni, montam is neki gyorsan, mi a szitu, magyar vagyok, hoch-deutsch, lassan, stb, ja, és hogy evangélikus... nézett rám az emberünk (nevezetesen az ószöv. prof., dr. Matthys), nézett, hogy hát, egy-egy hely azért itt van a lutheránusoknak is...és nem vigyorog, nem kacsint, semmi...
Kissé megsemmisültem és beláttam, csupa előnyös adottság: nő, béna némettel, és még evangélikus is, csak rámnéznek, és rögtön szoc.tám-ot fogok itt kapni...
Miután csendben szürcsölgettük a kávénkat a professszor úr kedves megjegyzése után, ismét ő kedveskedett megkérdezni, hogy a reformátusok és az evangélikusok még mindig fújnak egymásra Mo-on? Mondtam nevetve, á nem, szeretjük egymást, ökumenizmus van, együttműködés... ismét rossz pont, ő, amikor itt járt, máshogy tapasztalta... hát ekkortájt már nagyon pásztázta a szemem az exit-feliratokat, de végül az egyetemi lelkész (aki úgy néz ki mint a Shrek2 Szőke hercege, csak kedvesebb) megmentett, és kedvesen, igazi kedvesen megjegyezte, hogy emlékszik rám a vasárnapi istentiszteletről! Hát nem fantasztikus! :)
A nap közepén, a közös ebédkor pedig, mire felocsúdtam a pizzám felett, hogy jéé, átszakadt a gát, megtört a jég, én németül beszélek, pocsékul és akcentussal, de mégis, ömlik, mint a Rajna, szóval, mikor erre épp ráeszméltem, akkor jött a hideg zuhany, nincs ketchup a pizzához. Újjonan felfedezett képességemmel, németül tudakolódtam, itt is, ott is, hogy kis pizzácskámra hol locsolhatnék némi paradicsomszószt, erre mindenki úgy nézett rám, mint aki a Marsról, vagy a Vénuszról :) jött, miért akarnék én ketchupot a pizzára, ki hallott már ilyet, elképzelhetetlen!?, felháborító, komisch, vagy csak egyszerűen, ilyen itt nincs és nem is lesz. Szóval, aki Svájcban szeretne ketchupos pizzát enni, annak érdemes a retikülbe becsempészni egy kis üveggel, én ezentúl így fogot tenni...
Jajj, de a könyvtárosok...miért néznek ki mindenhol ugyanúgy? Az amcsi, switzi és magyar könyvtárosok annyira egyformák karakterre, hogy hihetetlen, de itt, hihetetlen kedves „gyöngyvér” és „mária” is, mondhatni witzig-switzik :D A bemutatkozáskor még játékot is csináltak nekünk! Beterelték az elsősöket egy terembe, power pointtal elmondták a tudnivaló, uncsi infókat, majd két-két ember kapott egy fecnit, amin könyv-, audio-video-, folyóirat-, stb. címek voltak. „gyöngyvérnek” és „máriának” pedig volt egy doboza, ráírva, hogy „Bibliothek”, és nekünk sorra kellett olvasnunk a címeket, és találgatni, hogy vajon az ő könyvtárukban megtalálható-e éppen a Matrix, vagy a Középkori Okkult Melódiák című CD. És amikor valaki mondott valamit, „gyöngyvér” elkezdett látványosan és izgatottan a dobozban kutatni, mint egy vérbeli könyvtáros, kereste, hátha a raktárban megvan, majd vagy diadalittasan kiemelte kis dobozából a Matrixot, vagy elbúsulva sajnálkozott, hogy ilyet nem tartunk! Miután eljátszottuk ezt a kis bevezető játékot (amelyben kissé rutintalan 19 éves társaimnak eléggé esetlenül sikerült nem beletrafálniuk, hogy egy teológiai könyvtárban vajon mik lehetnek és mik nem - jó a Matrixot én se tippeltem volna be ), azután jött élesben a dolog: három-négy fős csoportokba kellett alakulnunk, minden csoport kapott egy feladatlapot, amin különböző megkeresendő, de trükkös paraméterekkel ellátott címek, névtöredékek voltak, és uccu neki, irány a számítógép, a katalógus és a kutatás! Ez már a napnak nagyon a végén volt, tehát a kezdeti lelkesedésből már pont nem futotta részemről, hogy svájciul, hét év könyvtárazás után én ilyen játékokat játszak... ezért miután végeztük, muszáj voltam lecsekkolni egy autentikus-svájci kávézó (starbucks) trüffelcsokitorta-kínálatát! Jelentem, ez még svájciul is ment! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése