2018-ban a Budapest Pride 23. felvonulását és programsorozatát rendezi meg júliusban. A Pride elindulása óta sok nevet magán viselt, ami nemcsak a korszerűnek és a hangzatosnak a keresését jelezheti, hanem a nehézségekkel való szembenézést és a küzdelmes útkeresést is. A pride ‘büszkeség’ jelentésű angol szót a felvonulás szövegkörnyezetében ‘méltóság’-nak fordíthatnánk. Meg is kérdezik sokan? Miért kellene büszkének lenni arra, hogy valaki meleg? („Azt inkább szégyellni kellene…”- hangzik gyakran a válasz). Nádasdy Ádám, nyelvész, író, aki a 2009-es melegfelvonulást megnyitotta, a Pride mozgalmához kapcsolódóan elemezte a fordíthatóságot: „A magyar ‘büszke’ tehát olyasmire is utalhat, ami mások szemében szégyen vagy nyomorúság, ám az illető méltósággal viseli. Ezt figyelembe véve, azt hiszem, a Meleg Büszkeség kifejezés (a Gay Pride fordítása) helyénvaló.
A Budapest Pride program szervezőcsapata egy szimpatikus, fiatalos csapat. Azért írom ezt le, mert sokan, amint meghallják a meleg-felvonulás kifejezést, rögtön elképzelik a reneszánsz képzőművészet legfantáziadúsabb jeleneteit a szodómiáról, és egyéb bűnös és undorító dolgokról, amelyekkel a felületes és tekintet nélküli véleményalkotás a homoszexualitást gyakorta összekapcsolja. A honlapot nézve, többségében nincsen tanga-hajigálás, egymásba fonódó azonos nemű karok és nyelvek sem, semmi „polgárpukkasztó”, semmi „undorító”– az utcai felvonulásokon, persze, volt ilyenre is példa. Ehelyütt fel kell szólalni ezeken a felvonulásokon megjelenő keresztény szimbólumokat félrehasználó, helyenként gyalázó jelenségek ellen. Ezt nem tolerálhatja a kereszténység, és a meleg-közösség ügyét sem viszi előre ez a vonal. A kereszténységhez, Bibliához kapcsolódó furcsa jelmezek sértenek és elválasztanak, de fontos elmondani azt is, hogy nem ezek az egész esemény kizárólagos jellemzői! A szervezők törekvése egy olyan világra, társadalmi közegre irányul, „ahol a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) embereket nem éri rendszerszintű és hétköznapi hátrányos megkülönböztetés nemi identitásuk és/vagy szexuális orientációjuk miatt…” és ahol „senki nem lesz zaklatás és erőszak célpontja, ahol félelem nélkül, szabadon” élhet bárki.
Az ember a saját szexualitását magánügynek tekinti, a szexualitást általánosságban mégis társadalmi, sőt, vallási ügyként kezeljük. A Bibliában találunk történeteket és tanító hagyományt is a szexualitással kapcsolatban. Jelen írásomban nem szeretném elemezni ezeket a bibliai részeket, bár nagyon nagy szükség lenne egy alapos kortörténeti vizsgálatra és exegézisre (írásmagyarázatra) a szexualitással és a homoszexualitással kapcsolatos igeszakaszok esetében is. Most inkább az van a szívemen, arról szeretnék szólni, hogy a „homoszexuálisok” , „melegek”, „felvonulók” és „más bűnösök” tömegében mennyire könnyen elveszik „az ember”, Isten teremtménye, akinek még a haja szálai is meg vannak számlálva. Ha valaki másmilyen, különbözik tőlünk, és nagyon jó indokokat tudunk a magunkénak, hogy elítéljük, akkor az ember könnyen elveszik a tömegben, a felbélyegzett csoportokban.
Az, hogy ki mit csinál a hálószobájában, magánügy, az Isten, az ő és partnere magánügye. Bármilyen csoportosulás nyilvános megmozdulása társadalmi üggyé alakul, amint együtt megszólítanak másokat. Biztos, hogy egy melegfelvonulásnak van provokatív célja is, lehet fricska is, de emellett mindenképpen egy kiáltó hangnak érzem az igazságtalanság, a verbális és fizikai erőszak ellen, a szabadság és az elfogadás mellett. Egyfajta jelzésnek a társadalom felé, hogy valami nincs rendben. Erre lehet azt mondani, hogy „velük” nincs rendben valami, a „melegeknek” kell megváltozni. stb. Egy ilyen helyzetben, a táborok összecsapásakor ismét elveszik az ember, mindkét oldalon. Az is, akivel „valami nincs rendben”, és az is, aki a saját igazában bízva a változást követeli.
Jelen írásomban nem a Pride-ot szeretném értékelni. Nem szeretném sem méltatni, vagy reklámozni, de elítélni és kárhoztatni sem fogom. Számomra a Pride ideje minden évben alkalom arra, anélkül, hogy felvonulnék (mert nem csak melegek vesznek részt az eseményen) hogy felülvizsgáljam, mit is gondolok a kérdésről. Leginkább arról, hogy a szexualitás különböző kérdéseiben mennyi szorongás és szenvedés keletkezik az emberi életutakban. Mennyi ítélet, elvárás, jogi törvény, vallási dogma keserít meg és tesz tönkre kapcsolatokat, életeket, és mennyi ellenségeskedés oszt meg közösségeket. Csupa olyan dolgok ezek, amelyekből hiányzik az őszinte szeretet - a törvény jézusi összefoglalása.
Időről időre számot kell vetnem, hogyan viszonyulok a homoszexuális lobbihoz, a melegfelvonulások provokációjához, és ugyanígy a homoszexuálisok üldözéséhez, megbélyegzéséhez, bántalmazásához. Nem is beszélve arról, hogy teológusként hogyan viszonyulok az egyház nevében szólók megnyilvánulásaihoz a homoszexualitás kérdésében. Vallási, egyházi ügy onnantól kezdve lesz a kérdésből, hogy bibliai alapon mondunk véleményt, ítéletet, bélyegzünk valamit bűnnek és követeljük a bűnösök megtérését, megváltozását… Azt meggyőződéssel hiszem, hogy az ítélet az Isten dolga. Tőlem alázatot és szeretet vár. Odafordulást.
Vannak meleg barátaim. Akiket szeretek, akiknek ismerem a történetét. Olyanok is, akik keresztények, olyanok is, akik lelkészek, leginkább külföldiek. Jézus szavait hallva, olvasva, nem gondolom, hogy nekem meg kellene mondanom nekik, hogy szabad-e olyannak lenniük, amilyenek; hogy szabad-e úgy érezniük, ahogyan; lehetnek-e így keresztények; hihetnek-e így Istenben; elfogadhatják-e melegen Jézus Krisztus megváltását… Én csak egy lelkész vagyok.
Azt viszont hiszem és tudom, hogy az ember testével, lelkével, szexualitásával együtt egy törékeny lény, akit Isten úgy szeret, ahogy van. És ez a szeretet formál, nem pedig mi formáljunk magunkat, vagy egymást, hogy szerethetőek legyünk. Az ember élete és egész lénye sokkal értékesebb annál, hogy szilánkosra zúzzuk egymást. Mert nem mindegy, hogy Isten igéje tör össze minket, vagy önhitt dogmatikánk és hermeneutikánk teszi azt.
Az van a szívemben, és azért imádkozom a Pride idején is, hogy akik valamilyen indíttatásból ott vannak, békét találjanak. Önmagukkal, másokkal és Istennel is. Aki harcol, annak legyen ereje megküzdeni belső harcát, és bölcsességgel és őszinteséggel viselje harcát kifelé is. Aki kétségbeesett és magányos, annak ne csak a Pride lehessen az egyetlen megértő, elfogadó közege, hanem más társadalmi és egyházi közösségek, nagyot álmodok, akár gyülekezetek is. Aki pedig keresi, imádkozom, hogy találja meg önmagát az Isten tenyerében, és leljen rá önmaga értékére az Isten szemében.
