please wait... loading... 2o13....

Kedvesek...

   „Kedv, remények Lillák”, kinek Isten hozott, kinek Isten véletek, döntse el ki-ki maga melyik szerencsés csoportba tartozik! Én mindenesetre újra Svájcban, így ennek az országnak és az ittenieknek nem sok választásuk van, de eddig talán egészen jól kijövünk! ;) Elég régen vetemedtem írásra, ami anya szerint azokban a periódusokban esik meg, amikor annyira nem mennek jól a dolgok. Szerencsére szerencsém volt őt személyesen megnyugtatni a Karácsony alatt, hogy minden rendben, még akkor is, ha néha nem. És most mgint írok, aminek elég sok oka lehet, pl: túléltük a Karácsonyt, ha már mindenképpen keresni akarunk valamit... 

   Nos, eltelt a múlt szemeszter, tanügyileg minden meglett, bár professzor Mathys nem hazudtolta meg magát, és nagy homályok közt támasztott követeléseire egy „elegendőt” sikerült elímélezni nekem akkád téren nyújtott teljesítményemre vonatkozóan, aminek minden panasz nélkül mondom, örülök! A decemberhez hozzá tartoznak még az utolsó előadások mellett a kulináris teljesítmények, a baráti csokifondüzés mellett a karácsonyi vacsi is mély nyomott hagyott, amire kidekoráltam kb 6o gondosan meghajtogatott harmónikaszalvétával és apróra vágott csillagokkal a karácsonyi asztalt. Ennek előzményeként el kellett viselnem sok svájci bajtársam svájcian kedves megjegyzéseit, hogy, „a kutya rúgja meg, hogy neked van időd december közepén ilyenekre”, aztán meg persze könnyek között törölték zsíros lepénylesőiket a szalvétáimba, hogy milyen szépek lettek, na mindegy, „mir isch glich”, mondom én ékes dialektusommal. A vacsit egyébkétn egy török néni főzte, török módon, török ízűen...  Rogyásig ettük magunkat, miközben a háziak 5oo éves, freskókkal dekorált falait bámultuk, majd jót mulattunk az angyalkás játék leleplezésén (anonym ajándékozás), majd karácsonyi énekeket énekeltünk, zongoráztunk, szaxofonoztunk, ja, és betoltuk azt a sok sütit, mit ki-ki összeművészkedett, drágán megspórolt szabadidejében. Ezek után az események után feltuszkoltam magam a repülőre, és ihaj-csuhaj, már Budapesten is voltam, ahol, miután kb. Pécelről begyalogoltam a Terminálba, és miután megtudtam a magyar üzenetrögzítőmről, hogy egy szemeszternyi adósságom van az egyetemen, ezek közepette kibe botlok a csomagkiadásnál, hát drága édesapámba, akinek németországi gépe épp, hogy pár percel előzte be a svájci fapadost, mindegy, lényeg. hogy apa már várt :) meg anya, és Bodó is, ja nem, az Máté volt ;) (Csak hogy mindenki tisztán lásson, Bodó a kutyánk, Máté az öcsém.)

   Na, és miután a zöldfolyosó végén igazi magyar földre léptem, onnantól kezdve szerintem teljesen átlagos, rohanós, kicsit punnyadós, zsúfolt, túlterhelt, főzős, vendégvárós, sokatevős, barátokkal összefutós-




-blabla, sztenderd időszakom volt otthon... kedves volt, jó volt, de elengedhető még egy szemeszternyi Svájc erejéig! :)

   Bázelbe visszatérve, pedig, a farkasordító hideg mellett nem kisebb programot szerveztek a tiszteletünkre a helyiek (Magyar különítmény:  a Zsófi, a Gábor, meg én), mint a Múzeumok éjszakáját! 


   





Szóval, kis füstöltszalonnás rizottó után nekivágtunk a bázeli kultúrának. És ismét betévedtünk a Játékmúzeumba (igen, tudom, én ott már voltam, de biza' mondom, bárkivel elmegyek még százszor is...  annyi macit életemben nem láttam összesen, mint ott...), 







ahol az alap játékok, és az exra szalvéták mellett egy nénit is láttunk egy kirakatban, aki órrriási papírdarabokból embereket gyűrt. Hihetetlen menő. Ugye?

    

   Ezenkívül, az Old Timer villamos elrepített minket a Kunstmúzeumba is, ahol szuperhaszontalan tárgyakból saját műalkotást készítettünk, egy alumíniumvirágot, piros bibével,  és erről papír alapú megörökítést is kaptunk. Bent még Manet, Monet, és további P és R betűvel kezdődő zsenialitások különböző érákból. Persze, Itt is kitettek magukért a múzeumosok a fessük-fehérre-a-falat-és-köpjünk-rá szintű modern művészeti alkotásokkal, de Picasso mellett annyira nem reklamáltunk. Az udvaron, jég, zene, forralt bor, életveszély és jókedv uralkodott. 

George nemcsak a múzeumok éjszakáján látható, azonban örökkévaló szemlélődésre érdemes... Nos, mi megszemléltük, és dícsértük az Alkotó keze munkáját.... 

   Sajnos Mr. Clooney nem jöhetett velünk tovább, így nélküle szálltunk hajóra, hogy az éjszaka közepén megtapasztaljuk a Rajnán, milyen is lehetett fagyhalál közelében a Titanicon. Hideg. De a város mégis szép, a folyó közepéről teljesen más, nyilván, mint a két oldaláról...

Éjszaka még a Münsterbe is benéztük, ahol lelkesen koncerteztek, de a hideg hallhatóan szegény trombitáson is kifogyott. Ebben a szép, és  jóhangzású templomban, ma (azaz 27-én) egy későreneszánsz mester, Giovanni Paolo Cima máriás vesperáját hallgattam (Vespro della Beata Virgine), egy nagyon jó kis együttes előadásában, mindenféle furcsa hangszerekkel, szoprán férfiakkal... 

   Hadd meséljek még kicsit... A héten, meghívást kaptam egy svájci otthonba. Nagyon értékeltem, mert nem kapok azért ilyen lehetőségeket minden nap. Egy idősebb házaspárhoz mentem. A feleséget ismerem a soknyelvű gyülekezetből, gyakran helyettesítem őt a zongoránál. Egy nagyon kedves, inkább magas, mint széles házban lakik Anna Barbara és Urs a Rajna partján. Gesztenyepüré, an-franszé: Vermicelles várt, és egy nagyon világos, kályhás-meleg tetőtér, hatalmas zongorával, világos színekkel. A közös beszélgetés, atlasznézegetés után pedig Urs, a hobbizongorista matematikus játszott, miközben mi Anna Barbarával tovább beszélgettünk. Nagyon jól esett. Ők gondoskodtak a jövő heti művelődésemről is, valami bécsi klasszikus zongoraestre kaptam két jegyet, csak úgy, ajándékba. Megköszöntem. A közeli ázsiai szuperleárazott üzletben pedig annyi gránátalmát vettem, hogy életem végégig hámozhatom ki azokat a magokat... Kedves nap volt.

   A héten valahogy megint belebotlottam édesapámba a kikötőben, micsoda véletlen :), ma pedig egy maratoni tandem angol-német-óra, a vespera és némi raclette után új olasz barátnőmmel, Giuliával engedtünk a lábunkban alkalmatlankodó boogie-nak és a bázeli éjszakának. Az akciót „fischen”-nek kereszteltük, de miután kiderült, hogy a svájci tavakban tényleg csak „halak” vannak, igazi, nagy „halak”, bölcsen és a raclette-et letáncolva jöttünk haza.  Che brava!? ;)