aranylik... ottlik... babitslik...

   Ma egy kicsit szétnéztem estefelé a városban (értsd betévedtem pár boltba, és történt, ami ilyenkor töténni szokott :) és hazafelé megálltam a Mittelreinbrückén, kicsit néztem a vizet. Páran biztos tudjátok már, hogy mennyire szeretem a vizet. Innni is, de a sok víz látványa, mint egy folyó, vagy tó, valahogy mentálisan is úgy hat, mint nagyon szomjasan egy pohár jó hideg víz! Budapesten is sokszor volt, hogy csak úgy látnom kellett a Dunát,és mindjárt jobb volt! A Rajnát is nagyon szeretem nézni, meg a két partját is. Kleinbasel (Pest) teljesen más világ, kevésbé sznob, de kevésbé szép, mint a másik oldal (Buda). A pesti oldalon viszont a rakpart tele van lépcsőkkel, és ma az időjárás jókedvében elfelejtette, hogy ősz közepe van, így még este 6-7 körül is trikós hőmérsékletet produkált. Ilyenkor a pesti oldal tele van emberekkel, és ma két furcsahangú hangszeren játszó fazon örömzenélt az emberek közt, valami rekedt hangú cimbalomszerűségeken, kis kígyóbűvölős beütéssel. Nagyon jó volt zenét hallgatni, és nem az ipodról, hanem a levegőből, a város akkusztikájával, és közben nézni, ahogyan siet Franciaországba az a sok víz... Elsiettem volna én is ezzel a sok vízzel valahova... de ott is jó volt... naplemente,  víz, szél, zene, emberek, mind nagyon sok színes-zsalugáteres ház közt... ez volt ma este Bázel...

Sajnos én nem tudnék ilyen szép képet csinálni, úgyhogy most egy kedves valaki flickr-képében gyönyörködhettek, de a város , a híd, a napszak stimmel :)

   Most pedig levágtam a hajam, végre, már annyira bosszantott. Kezdett lenőlni a szőkére festett barna, amit a nyár vörösre szívott ki, és talán a mentális káoszomat demonstrálandó, valóban demonstrált a hajam, nem volt hajlandó sosem jól állni, pedig általában szeretem, ahogyan reggel éppen olyan, amilyen, de mióta itt vagyok, azóta  nagyon rossz, katasztrófa, tarthatatlan... Itt meg ugye nincsenek olyan csodaszerszámaim, mint hajszárító, hajvasaló, különböző formájú, méretű, színű hajkefék, fésűk, csavarók... ezeket lusta voltam elhozni, de a hajvágóollóm itt van, és most már talán minden rendben, hajkérdés megoldva (azt csak remélni merem, hogy hátul a vakvágás látványra is és nemcsak tapintásra oké ;))!

Je ne comprends pas, vous pouvez répéter, s'il vous plait?

   Nem kell megijedni, egy francia férj hiánya, és még kb. 1oo évnyi francia tanulás választ el attól, hogy franciául blogoljak... Ma néztem épp a vonatjegyeket Paris-ba, és hát a TGV (az a szupergyors vonat) van vagy 2ooCHF mindenféle kedvezményekkel, és a vicc: hogy az Air France boldogabban és még olcsóbban is elröpít Paris-ba, ha őket választom...érdekes, nem? Szóval, még nem döntöttem el, hogy a párizsi Haloween milyen járművel fog megvalósulni, de azt, hogy egy mukkot sem értek francául, már a címtől kevésbé szofisztikáltan is el tudom mondani! Hiszen??? Ma volt az első franciaórám, igen, és azt hiszem elérkezett a napfény az életembe! Persze számomra ez az egész kiejtés dolog még elég randomnak tűnik, kicsit olyan bingó-jellege van, amikor tippelgetem, hogy mondjuk mit ejtsek, vagy mit ne. Azt mondja ma a néni az órán, hát igen, van pár hang, amit igazából nem ejtünk, kkhhmm, kb. a fele, vetem közbe, de akkor is szuper volt: amikor épp nekem kellett bingóznom, párszor megdícsért a néni, tres bien, én meg nem haboztam rávágni, merci!

   Szóval, ma, miután sikerült megvennem a kártyámat a félárú vonatozáshoz, és miután már el tudom ragozni a 'lakik' igét franciául, tényleg úgy érzem, hogy helyére kerültek a dolgok... Akár azzal is áltathatnám magam, hogy igazi, menő svájci (a mentális káosz jele, hogy a c-t már rendszeresen z-nek írom...) lettem, van tartózkodási engedélyem, diákom, ilyen vonatos kártyám, a belvárosban lakom, ja és van biciklim (vello-ugye emlékszünk!)! 

   A tegnapi Interkulturális Teológia után azonban kevésbé éreztem ezt a cool-svájci, meg napfény-dolgot. Ugyanis az az óra, 9o perc tömény koncentrálás, kb 4o%-os megértési mutatóval, eléggé megdolgozott, és emiatt nem igazán éreztem azt a pátoszt sem, amiről az igazgató beszélt még a múlt héten az évnyitó beszédében, hanem csak a  mentális izzadságszagot és a káoszt, igen, azt nagyon... Az igazgató azt mondta, hogy a világ legjobb egyetemén tanulok, másik több tízezer pajtásommal együtt. Nos, ez kb. az ötödik egyetem világszerte, ahol ezt próbálják velem elhitetni... Abban azért van valami, hogy a bázeli egyetem valahogy akörül jött létre, amikor Columbus Amerikába tévedt, így nyilván a svájciaknak nagyobb hitelük van, mint az amcsiknak, de hát mit mondjak, Amcsi is nagyon jó volt. 

  Mitől függ hát az, hogy egy egyetem jobb, mint a másik? A szervezési (káosz) csúcstartó egyértelműen a Károli! Citrom-díjat érdemel, de az ottani tanáraim nagy részére úgy gonodolok vissza, mint akiktől nagyon sokat tanultam, akik inspiráltak, bíztattak, és nem voltak restek ellátni olvasnivalóval, na most mi kell még? Az, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy bemerészkedjen a tanulmányi osztályra, az egy teljesen más kérdés... Ezt az érzést az öt egyetem közül a Károli után leghamarabb Bázel vívta ki, Herr Hess szívélyes támogatásával, amit egy levéllel koronázott meg, nekem címezve, hogy finoman felhívja a figyelmem, hogy az itteni oktatási nyelvet (Hochdeutsch) legalább C2 szinten kellene hogy tudjam beszélni, ahhoz, hogy itt labdába rúghassak, és az én felelősségem, ha ennek ellenére mégis úgy döntök, hogy belevágok... Hát, úgy döntöttem, és eddig azért a 4o%-os megértési rátánál már sikerült magasabbra is nyújtózkodnom egy-egy szemináriumon! 

   A teológiai órák is biztos szuperek lesznek, ha tényleg bemelegszik a dolog, azokról még azért nem írok, mert eddig mindenhol kb óramegbeszélés, kiselőadás-kiosztás volt, meg tényleg csak bevezetők a témákhoz! Szerintem mindet nagyon fogom szeretni, ha egy kicsit otthonosabban érzem majd magam az órákon! Igyekszem sokat olvasni! Ami már eddig is nagyon jó, az a két élőnyelv, annyira hálás vagyok, hogy összejöttek ezek a nyelvkurzusok, ezek miatt már érdemes volt kijönni, és ha még az akkád is elkezdődik, megint lesz egy „titkos perverzióm”, amikre a sok hasznos, meg tényleg életképes dolog mellett igenis szükség van :)

   Két hét, illetve már csak másfél múlva helyettesítem az orgonistát a Peterskirchében, itt a szomszédban! Nagyon örömteljes alkalom, már csak eleget kell gyakorolnom, hogy megközelítőleg olyan színvonalon játszak, ahogyan elvárják! De nagyon izgatott vagyok, és örülök, hogy van egy szép templom, hasonlóan szép hangszerrel, ahova eljárhatok gyakorolni! Sokat jelent a lelki egyensúlyom szempontjából! :) 

  Kényszeresen szeretném olykor az írásaimat valami közhellyel zárni, ha már idegesítő, szóljatok rám! Most az ablakok nyílnak-záródnak dolog jutott eszembe! Koncentrikus körök képében, síkban és 3D-ben is igaz ez a dolog, ahol egy bezárul, ott, vagy mellette, vagy a közelében egy másik kinyílik! Akár az ösztöndíjak, akár a tantárgyak, akár magánéleti dolgok kapcsán... És, hogy mi van ezzel? Semmi, csak győzködöm magam, hogy az életben minden jól alakul valahogyan.... 

  Na jó, nem akarom közhellyel zári, inkább elmondom még, hogy az itteni starbucksnak sikerült olyan sajttortát produkálnia, amit egyszerre alig bírtam megenni, akkora volt (nyilván hasonló arányú árral)! Szóval ez Guinness-gyanús, ha már én nem nagyon bírok megenni egy szelet sajttortát, mert akkora...
   Azért nem kell pánikolni, bajtársat és tortát sosem hagyok hátra! :D

esik

... igen, az eső, és ennek köszönhetően, kimozdulni sem volt kedvem a szobámból, és a konyhától messzebbre nem is jutottam ma... és délelőtt, mire végre sikerült életet lehelnem magamba, rájöttem, hogy még jó, hogy nem nagyon lehet ma flangálni, hiszen tele vagyok házikkal...

   Igen, kedves Blogolvasók, ez azt jelenti, hogy elkezdődött az egyetem! És most sorolhatnék illusztratív filmcímeket (pl. Félelem és rettegés Vegas helyett Baselben)... Bár még csak három órám volt, de mégis, olyan hullának érzem magam így a hétvégére, mint hajdanában egy 7o kredites szemeszter hete után... Akit nem érdekel, hogy miket tanulok, az most ugorjon, és a sokkal érdekesebb spagettis képnél kapcsolódjon be! Akik meg olvassák tovább, azoknak mondom, hogy bánatomra az összes kiszemelt szeminárium egy időpontban van, így választanom kellett egyet az eredeti tervezetből, és kreálni egy úgy lelkesedést egy új leosztásért. Így alakult, hogy akkádul fogok tanulni (kis háromszögekből álló nyelv :)), lesz egy Interkulturális teológia nevezetű rendszeres teológiai tanegységem, német és francia órám, Bonhöffer etikájával foglalkozó szemináriumom, Exodus (Mózes 2. könyve - akinek erre a magyarázatra szüksége volt, az neki is láthat ma este ;)) exegézis (írásmagyarázat), egy kis archeológia Götter und Heroen címmel, és hetente fogok röplabdázni is járni!

   Na most, ezekből már megvolt a német... a kötelező vicces sztori pedig így szól:

Szerdán úgy döntöttem csinos leszek! Kis barackszínű ruha, velúr magassarkú, gyöngyök, belőtt séró, a délelőtti szilvásgombócgyártás után igen jólesett újászületni, és gondoltam, mivel ma van az első franciaórám, szintén szükságes a normális kinézet, hisz ki az, aki topisan megy franciát tanulni! Betipegtem (miután minden rosszul lerakott macskakőben nőiesen majdnem hasraestem) a Sprachenzentrumba, ékes németséggel érdeklődtem egy bizonyos terem után, meg is találtam, erre zárva! Mademoiselle Molnár csak a dátumot felejtette kisminkelt szemeivel alaposan szemügyre venni...francia csak jövő héten lesz! Nem baj, sosem esünk kétségbe, ugye?! Gondoltam, csinosan németórára ia jó leszek, de előtte olvasok egy kicsit valami kávézóban, aztán ebből könyvesbolti bámészkodás lett, meg az, hogy beszereztem a How I met your mother első évadát, amit még nem láttam, de azóta németül nézek angol felirattal! Ezek után, nekiláttam, hogy dekódoljam a németóra helyszínét, mert csak az utca volt megadva, és egy szobaszám, más semmi... a sírás kerülgetett, mire meglett - az órán a néni is mondta, hogy ezt az épületet csak a GoogleEarth-szel lehet megtalálni! (Magyar vagyok, nekem anélkül is sikerült, de nem kötöszködtem!) Másoknak is sikerült, elég sokan összegyülekeztünk, és még a lépcsőn vártam, mikor két srác begrasszált, egy bazi nagy csellótoknak kinéző babakék cuccal, gondoltam, németet tanulnak Svájcban, tehát nem switzik, nem dojcsok, hát akkor mik lehetnek, a vörös hajú srácot hamar passzoltam, mire a másik, amerikaira hajazó (olyan, mint egy bizonyos David), angolul, de mégis akcentussal beszélő Tisza-cipős fiún kezdtem el mélázni... talán nyaralt, és sokat sétált az Astoriánál, ki tudja, aztán miután leültem mellé, és gyöngybetűkkel egy „Gábort” rajzolt a névtáblájára, kétségem sem volt, hogy földi az illető, mondtam is neki, hogy a cipőjéről gondoltam, hogy magyar! Úgy megijedt szegény, szerintem egy rupia sem maradt a zsebében! De Gáborral nem beszélgettem, mint a villám úgy szaladt el mellettem az utcán a tanfolyam után. Nyilvánvalóan Gábornak sok dolga van itt Svájcban! Én sosem sietek, ismertetőjelem, hogy mindig megfontoltan bújom a térképemet az utcán!

   Ez volt a szerdai nap tanulmányi része, este pedig az Alumneum szemeszterkezdő, milyen-olivaolajat-vegyünk-a-közös-pénzből alakuló ülése volt, teológusoknak: otthonfórum. Beültem a zongora mellé a német szószedetemmel, mert előre éreztem, ez uncsi lesz, de hamar kiparancsoltak onnan, biztos rutinosak az ilye renitensekkel :( végül egész kedvesen alakult az este, mindenki hozta a kis kajáját, én a béna, ragadós, irgalmatlanul savanyú szilvásgombócommal nyomultam, amin elázott ez a béna svájci zsemlemorzsa, mindegy... kicsit beszélgettünk, ilyenek, közös fotó, stb....

Engem, reménység szerint, könnyű beazonosítani, a többieken meg lehet meditálni (érdemes talán a „francia szerető” - alteregót viselő fogorvosfiúra koncentrálni (alattam, szemből jobbra))!
A kép két szélén pedig: hogy a két legkedvesebb embert is bemutassam, mellettem Benedict Schubert, a másik szélén pedig Sabine Schubert, akik valóban muzikálisak, de még fontosabb, hogy ők a ház igazgatói, Beni pedig a bázeli Peterskirche lelkésze, ami lehetővé teszi, hogy egy hárommanuálos gyönyörű hangú orgonán gyakorolhatok :)

Másnap, csütörtökön pedig két igazi teológiai órám is életre kelt! Egy dupla, három órás etika, egy nagyon kedves (értsd helyes) német doktoranduszfiúval (egy hegymászó bérestamással :)), aki ékes hocsdeutschával igazán megkönnyíti sanyarú életem, valamint délután az exegézis prof. Mathys-szal, aki még az elején közölte, hogy bár lutheránus vagyok, maradhatok! Vele lesz az akkád is! Pupil, Áron, sznob-klubot alapíthatnánk, ha hazamegyek! :D Prof. Mathys kedves volt, felettébb, de gyöngymosollyal közölte azt is, hogy nem tűri a késést, szóval fel kell kötnöm a dolgaimat! És a legjobb, az ajtóban megejtettem egy fennhangú Auffidersént, mire a válasz, Auffidersén, Frau Molnár! Annyira jó, hogy én is Frau Molnár vagyok! Nem „Hi! Lílá”, ahogy Amerikában próbálkoztak, hanem Frau Molnár! Remek!

   Pénteken pedig elmerészkedtem a röplabdaedzésre, ahol a kezdeti nagyképű középhaladóból, könnyen átslisszoltam a Kezdő/újrakezdő, sokkal barátságosabb csoportba, és annyira jót játszottam, hogy azóta alig bírok mozogni... nem szokta cigány a szántást...

Egy szó, mint száz, elérkeztünk a spagettis képhez, amit a kevésbé lelkeseknek már beígértem, a mai vacsorám a kreativitás jegyében:

„Megszakadt a kapcsolat a szerverrel”

aug. 2o-a Freiburgban szept. 16-án :)

Kedvesek, 

   csak egy rövid megemlékezés a mai napról, meg a kis kiruccanásról No-ba :) Bázelben már úgy biciklizem a kocsik, buszok, villamosok közt, mint aki Pesten edződött, pedig nem is, mert otthon max a járdán mertem bringázni, itt azért kicsit emberkedvelőbbek a járművezetők, mint otthon...de a pályaudvaron, ha ötszáz bicikli nem volt kb. összecsomózva, akkor egy se, hihhetetlen volt, a fele le se lakatolva, tíz percet pakoltam őket, mire sikerült helyet csinálni az enyémnek (illetve a Pupilénak), le is zártam, de a ki sisakot, amit egyszer sem sikerült magamra eröltetnem, csak mindig ott lóg a kormányon, most is csak úgy ott hagytam, egész nap ott állt, a kutya sem nyúlt hozzá, kedves... A pályaudvaron meg, a Keletiben lévő freskók helyett itt disco-gömb van, de tényleg, iszonyat méretes, kerek, flitteres és csillog, a röhögőgörcs kapott el, amikor megláttam, mekkora bulikat lehetne itt tartani...

   Na, de Németország... A Freiburgi Magyarok Baráti Köre minden évben aug. 2o-ázik kicsit, és idén az erdőben, egy piknikezőhelyen tartották az összegyülekezést, ami egy rövid megnyitóbeszédből, József Attilából, meg egy evangélikus istentiszteletből állt, amit sikerült protestáns szentmisének bekonferálni! Nem baj,  heidelbergi sorstársam, kedves barátom, teológus-frau Szlaukó Orsolya hozzám hasonlóan odavonatozott és volt kegyes celebrálni velem a protestáns szentmisét! A dialógusprédikáció alapmotívuma a kenyér volt, ezért én hajnalban felkeltem, hogy derék nógrádi asszony módjára bedagasszak, meg is sütöttem kis bázeli kemencémben az éppen-szenes tetejű, hamuban sült kenyérkémet, és kis kosárkámban elszállítottam magyar testvéreimnek, hogy az igehirdetés részeként megtörjük és megosszuk. Higéniai okokból nem hagyták törni, fel kellett darabolni, amiért a szívem vérzett, de összetrancsoltam, és amellett, hogy igehirdetésünket tartalmasnak találták, mindenki dícsérte a kenyeret. Könnyes szemmel érdeklődtek, hogy ugye ez olyan igazi, magyar, kovászos kenyér (nemzeti masnival megtévesztendő prezentáltam)... Kibukott belőlem az őszinteség, pedig nagy sztorit is kerekíthettem volna belőle, hogy igen, ősi béri recept, dédnagymamám is így dagasztotta, stb, de be kellett vallanom, hogy az Aldi, német áruházlánc élesztővel, mindennel összekevert kenyérliszt-keverékével van dolgunk, amit szerénységem csak kis meleg vízzel kevert össze, és feledékenységből szenesre égetett egy légkeveréses sütőben... csalódással vegyes kacajok...

   Frau Szlaukóval az istentisztelet után nekiálltunk, hogy leteszteljük a székelykáposztát, amihez a sauerkrautot Vecsésről hozták, egyenesen! Szuperfinom volt, tejföllel, mindennel, olyannyira, hogy teli hassal el is nyomott az álom hazafelé a vonaton, világomról nem tudtam, akkora jót aludtam, jóllakottan, boldogan... Ráadásul jól be is kenyereztünk, mert a szervező mondta, hogy együk csak, mert kb. úszunk a kenyérben, ugyanis a francia pékbácsi, akinél rendelte a 15 kg kenyeret, véletlenül 3o kg-ot sütött, neki meg hát el kellett hoznia a „rendelést”...szóval kenyér volt bőven, Pirosarany is, Túró Rudi is, meg jó kis nutellás palacsinta is :D

Káposzta után, palacsinta közben, boldogan!

   És kedves emberekkel, egy jó, vidám-kis beszélgetés után még várostnéztünk cseppet, egy irgalmatlan belmagasságú Münstert, amiről hosszas találgatás után sikerült kilogikáznunk, hogy katolikus... olyan füstölő-szag volt benn, hogy felelevenedett előttem sok angliai, anglikán, füstölőt lengető barátom, meg az egész mirfieldi feeling... de nem, ez Freiburg volt, és Orsival odavoltunk, hogy mennyi követ összehordtak, hogy felhúzzák ezt a templomot, valami vörös kő, kívül belül, csipkés tornyok, gyönyörű rózsaablakok...fénykép nincs, mert Európa templomainak kb. a felére illene ez a leírás, gondoltam belülről nem turistáskodom, hanem csak a pillanat élményének élek...

De aztán mégis lett egy ma divatos beállítás, fényképezd magad valakivel, valami előtt, íme:

Holnap meg suli, áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!

ez most hosszú, részletes, mesélős lesz, akit annyira nem izgat, annak mondom, hogy tegnap úszni voltam, ma meg hajózni...

   Tegnap, pénteken, minden valamire való dolgos ember lájkolta a facebookon, hogy hurrá, péntek! végre hétvége, vége a melónak, stb... én még egyenlőre szabadon lubickolok, mint hal a Rajnában, hiszen még nem kezdődött el az egyetem, és rutinosan hessegetem el azokat a gondolatokat, amelyek forró tetoválótűként hatolnak az agyamba, megpróbálva beégetni azt a tényt, hogy pár nap, jelesül egyre kevesebb, igazából csak egy, és indul a német nyelvű oktatás...

   De, amikor sikerül visszavernem az ilyesféle mentális támadásokat, akkor szuper dolgok történnek velem, remekül érzem magam, és remek dolgokat csinálok remek emberekkel. Remek, nem?! Tegnap, még mindig, megbeszéltük svéjci-lengyel és p.ú.g-i lakótársaimmal, hogy megyünk és ficánkolunk egyet a folyóban, mint a vérbeli switzik, de amíg vártunk az egyik fiúval a másikra, az kitalálta, hogy lehozza a zongorához a hegedűjét. Én meg addig kerestem valami „bármi” + zongora kottákat, és elkezdtünk együtt játszani, kis Thelemannt, Bachot, ami volt (köszi Zsozsó a Kállay kottákat, már Amcsiban is sikerük volt, meg itt is)... szóval remekül muzsikáltunk, klasszikus dolgok után kis spiriket is eltoltunk, a srác nagy lelkesedésében még a Rókatáncba is belehegedült :) és miután kizenéltük magunkat, megérkezett a hiányzó pajtás, be a Fisch-be a cuccokat, és irány a Rajna (a Fisch az a lufi, ami nem ázik át és húzni kell magad után, lsd. korábbi bejegyzés)! Annyira, de annyira hideg volt a víz, sehol senki benne, csak a parton, kabátban, de a Hosszúhajú, a Fekete, és a Lány annyira elszánt volt, (meghát, én ordítottam, hogy magyar vagyok, mit nekem hideg) és belegázoltunk a vízbe...a sodrás rögtön elkapott, és hihetetlen volt lesodródni... kb. két hidat rajnáztunk :) ja, és persze a hajók főútvonalán, azaz a folyó majd közepén, ahonnan elég melós volt kikeveredni a partra, még úgyis, hogy viszonylag idejében elkezdtünk kifelé sorolni... aztán kicsit száradtunk a lemenő napfényben, majd elég strandos outfittel elkezdtünk sétálni, be egy dvd-tékába, az estét feldobandó, utána meg haza, papucsban, úszócuccban...

kifelé a zsilipből...

a Münster a Rajnáról

   És ma, miután sikerült életre keltenem magam, édesapám jelezte, hogy igényt tartana rám, és éppen Bázel felett vannak, a múltkori találkahelyhez képest ellenkező irányba, gondoltam útra kelek, apához megyek, nincs kifogás :) Na persze, gondoltam végig a Rajna-parton,ami megintcsak nem volt olyan egyszerű, végig egy csomó kis utcán... de megtaláltam a hajót, szerencsére nincs reptér a közelben... (azoknak, akik nem ismerik a sztorit, a múltkori, apával történő találkozásomat egy, kb. 1o km-es intermezzo szakította meg, azaz, egy elmulasztott kanyar miatt Schiff-hafen helyett a Flughafenben kötöttem ki, kilométereken keresztül végig remélve, hogy majd el tudok fordulni jobbra, de nem tudtam...tehát vissza Bázelbe, megkeresni a lefordulót, és valóban le is fordulni rajta....). Az itteni viszontagságok leginkább a kikötő területén, és közvetlenül a víz mentén futó járdában voltak, hepe-hupás, töredezett, én meg száguldok keményen, megfordult a fejemben, hogy ha egyszer kicsit nagyobbat dob a hepe-hupa, én simán bebukfencezek a vízbe...de persze nem, egy héten egyszer elég úszni... Apáék pedig pont indultak lefelé, így a vízről is láthattam Bázelt, szuper volt, hasított a szél, ahogy álltam a hajó orrában, integettek az emberek a hidakról :)... Majd már a német részen kikötöttünk, én meg hazatekertem kb. 2o perc alatt, amit a múltkor két óra alatt sikerült abszolválni, most sehol nem voltak kamionok, és persze a havi bevásárlást sem kellett a nyakamban cipelnem, mint a múltkor... Szóval van itt minden, kultúra, sport, család, egészség, akár kormányprogramnak is javasolhatnám :)

Vello, alias Fahrrad - nekem is van - köszi, Pupil! :)

   Végre egy nekem való ország, ahol az emberek nem korlátozzák magukat zebrákra, járdákra, nemhogy az emberek, de a villamospálya-tervezők sem hagyják magukat. Bázelben az emberek mindenhol járnak, sétálnak, átkelnek, villamossínek mindenfele, és ha az ember nem figyel, hanem kapkodja a fejét azon, hogy itt mennyi fiatal, tehetséges, egyetemista (fiú) biciklizik, vellózik, ahogy a switzik mondják, akkor könnyen elcsaphatja egy szabadjára eresztett villamos... de a látvány általában gyönyörű a belvárosban, tele emberekkel, járkálnak ide-oda, a zebrán ketten, előtte és utána legalább huszan, szívmelengető!

   Tegnap volt a teológusok számára valami orientation day, megmutatták nekünk az egyetemnek nevezett, várost átölelő objektum-rendszert, ami annyit tesz, hogy a tanszékek szobái, székhelyei a város kb. legkülönbözőbb pontjaira vannak szétszórva. A redszeres teológián belül legalább tíz percet kell sétálni az etika- és dogmatika-szobák/tanszéktöredékek között, Ó és Újszövetség szintén messze, mint Makó Jeruzsálemtől (hah, vagy mint Thesszaloniki Jeruzsálemtől :D), a könyvtárban több lépcsőt kell mászni, mint a Wallhallához, de semmi gond, mások is megtalálták már időben a helyüket, pláne, hogy okt. 22-ig van tárgyfelvétel, addigra csak sikerül eljutnom a kívánt helyszínekre...

Óóó, és majd' elfelejtettem a nap elejéről mesélni...kedden este inakig hatoló pánik fogott el, hogy mi lesz velem másnap, tömeg, új emberek, új switzik, hangzavar, beszélgetni kell, megérteni, stb... A nap felettébb jól indult, egészen beleszoktam az elején a csendes ülésbe és figyelésbe, de a welcome-speechek után az egyik prof. odajött hozzám, csak úgy kedveskedni, montam is neki gyorsan, mi a szitu, magyar vagyok, hoch-deutsch, lassan, stb, ja, és hogy evangélikus... nézett rám az emberünk (nevezetesen az ószöv. prof., dr. Matthys), nézett, hogy hát, egy-egy hely azért itt van a lutheránusoknak is...és nem vigyorog, nem kacsint, semmi... 

   Kissé megsemmisültem és beláttam, csupa előnyös adottság: nő, béna némettel, és még evangélikus is, csak rámnéznek, és rögtön szoc.tám-ot fogok itt kapni... 

   Miután csendben szürcsölgettük a kávénkat a professszor úr kedves megjegyzése után, ismét ő kedveskedett megkérdezni, hogy a reformátusok és az evangélikusok még mindig fújnak egymásra Mo-on? Mondtam nevetve, á nem, szeretjük egymást, ökumenizmus van, együttműködés... ismét rossz pont, ő, amikor itt járt, máshogy tapasztalta... hát ekkortájt már nagyon pásztázta a szemem az exit-feliratokat, de végül az egyetemi lelkész (aki úgy néz ki mint a Shrek2 Szőke hercege, csak kedvesebb) megmentett, és kedvesen, igazi kedvesen megjegyezte, hogy emlékszik rám a vasárnapi istentiszteletről! Hát nem fantasztikus! :)

   A nap közepén, a közös ebédkor pedig, mire felocsúdtam a pizzám felett, hogy jéé, átszakadt a gát, megtört a jég, én németül beszélek, pocsékul és akcentussal, de mégis, ömlik, mint a Rajna, szóval, mikor erre épp ráeszméltem, akkor jött a hideg zuhany, nincs ketchup a pizzához. Újjonan felfedezett képességemmel, németül tudakolódtam, itt is, ott is, hogy kis pizzácskámra hol locsolhatnék némi paradicsomszószt, erre mindenki úgy nézett rám, mint aki a Marsról, vagy a Vénuszról :) jött, miért akarnék én ketchupot a pizzára, ki hallott már ilyet, elképzelhetetlen!?, felháborító, komisch, vagy csak egyszerűen, ilyen itt nincs és nem is lesz. Szóval, aki Svájcban szeretne ketchupos pizzát enni, annak érdemes a retikülbe becsempészni egy kis üveggel, én ezentúl így fogot tenni...

  Jajj, de a könyvtárosok...miért néznek ki mindenhol ugyanúgy? Az amcsi, switzi és magyar könyvtárosok annyira egyformák karakterre, hogy hihetetlen, de itt, hihetetlen kedves „gyöngyvér” és „mária” is, mondhatni witzig-switzik :D A bemutatkozáskor még játékot is csináltak nekünk! Beterelték az elsősöket egy terembe, power pointtal elmondták a tudnivaló, uncsi infókat, majd két-két ember kapott egy fecnit, amin könyv-, audio-video-, folyóirat-, stb. címek voltak. „gyöngyvérnek” és „máriának” pedig volt egy doboza, ráírva, hogy „Bibliothek”, és nekünk sorra kellett olvasnunk a címeket, és találgatni, hogy vajon az ő könyvtárukban megtalálható-e éppen a Matrix, vagy a Középkori Okkult Melódiák című CD. És amikor valaki mondott valamit, „gyöngyvér” elkezdett látványosan és izgatottan a dobozban kutatni, mint egy vérbeli könyvtáros, kereste, hátha a raktárban megvan, majd vagy diadalittasan kiemelte kis dobozából a Matrixot, vagy elbúsulva sajnálkozott, hogy ilyet nem tartunk! Miután eljátszottuk ezt a kis bevezető játékot (amelyben kissé rutintalan 19 éves társaimnak eléggé esetlenül sikerült nem beletrafálniuk, hogy egy teológiai könyvtárban vajon mik lehetnek és mik nem - jó a Matrixot én se tippeltem volna be ), azután jött élesben a dolog: három-négy fős csoportokba kellett alakulnunk, minden csoport kapott egy feladatlapot, amin különböző megkeresendő, de trükkös paraméterekkel ellátott címek, névtöredékek voltak, és uccu neki, irány a számítógép, a katalógus és a kutatás! Ez már a napnak nagyon a végén volt, tehát a kezdeti lelkesedésből már pont nem futotta részemről, hogy svájciul, hét év könyvtárazás után én ilyen játékokat játszak... ezért miután végeztük, muszáj voltam lecsekkolni egy autentikus-svájci kávézó (starbucks) trüffelcsokitorta-kínálatát! Jelentem, ez még svájciul is ment! :)

 

„i sprehse swiccer-düccs”

   Ez a ház gyűjti a külföldi (és svájcföldi) arcokat is... Tegnap egy pápua-új-guineai (vagy mi) és egy lengyel fiúval, meg egy svájci lánnyal pingpongoztam, van itt egy pár német arc, egy libanoni fiú, egy tanzániai, és az olasz leányok, akik úgy tudnak frecsogni, öröm őket hallgatni, meg nézni, ahogy hadonásznak... a ma esti német-osztrák meccset meg egy rakás német sráccal néztem, és hasznos kifejezéseket tanultam az életre vonatkozóan... a csütörtöki közös vacsira pedig szilvásgombócot csinálok :D 
   Ma esti bevásárlás-ihlette közönségjátékunk pedig: Was ist der Unterschied zwischen Pflaumen und Zwetschgen? 
A jól tippelők között egy Federer által dedikált, Milka-tehén által lepisilt, Rajnában-elsüllyesztett képeslapot sorsolok ki ;) (az igazán eredeti választ adóknak pedig tényleg küldök egy lapot)!

véletlenek nincsenek?!

egy kis látkép Bázelből, „Budáról” fényképezve ;)

na, itt el kell fordítani a fejeket balra, és úgy érthetőbb lesz... ilyenek ezek a switzik (ahogy mától hívom őket), beugranak kisgatyában a Rajnába, becsomagolják a cuccaikat egy kis műanyag lufiba, és húzzák maguk után a vizen, majd egy alkalmas pillanatban kievickélnek a partra...végül is olcsóbb, mint bkv-zni... 

drága jó édesapám pedig némi külső behatásra úgy döntött, hogy ma elhajózik Bázelbe, én meg pont a hídon álltam, és még szerencse, hogy észrevettem, hogy nekem integet ;) Grützi, apa!

2o12.o9.1o.

   És végre leírhatom, amit ma délben a fb-ra akartam posztolni! Ez a mai nap egy szupersikeres nap volt, tekintve a mögöttem lévőket! 

   Herr Hess (a TO-s barátom, lelkigondozóm, lelkitársam) nem tántoríthat el többé, hogy ebben a szemeszterben a bázeli egyetemen tanuljak: beiratkoztam! van diákom, iskolalátogatásim, stb... tekintve az elmúlt hónapok viszontagságait, ez egy igen jó hír!

   Miután kezemben volt a nyomtatott, béna kis diákom, elbattyogtam az Einwohnerskontrolle-hoz, és meggyőztem őket ékes angolsággal, hogy mindenkinek szuper lesz, ha én egy évig itt fogok lakni, és belátták, ez így van, és szívesen igazolták is ezt! :D

   Következő állomásom a bank volt, ami az ösztöndíjam megtapintása szempontjából kulcsfontosságú, ott is sikerült valami kezdetleges kis szutyok számlát nyitnom, és ha meglesz a svájci lakhatási-kártyám, akkor lesz menő, svájci bankszámlám :D Eddig csúcs, nem?

   Na de még most jön a nyelviskola! Ahova lejárt tegnap a jelentkezési határidő, de én személyesen tiszteletemet tettem, és és ékes angolsággal közöltem, hogy én itt németül és franciául szeretnék tanulni, és miután kifejezték aggodalmukat, látták hogy elszánt vagyok, akár egy hegymászó, örömmel bevettek a buliba! Szóval Aufbaukurs III és Frazösisch Einsteigerin, vagy mi... amikor kijöttem az épületből, akkor csináltam volna olyan felugrást, amikor az ember a levegőben összeüti a talpait... de nem tettem, mert sok itt a rendőr...

 ehelyett kihúztam magam, felvettem a napszemüvegem, megráztam a hajam, és büszkén elmentem vásárolni! :)

Délután, itt a koliban pedig megtartották az egy héttel ezelőtt esedékes körbevezetést, hogy hova akasszam a vizes bugyimat, meg hova tegyem az almahéjat! Olyan Party-keller (parti-pince) van itt, emberek, hogy húúú, a Bosnyák téren is alá kellene ásni, hogy a Teológus Otthonnak is legyen ilyen szuper kis helye! Na, de a lényeg, hogy épp ámulok, hogy a konyhában melyik fiókban vannak a palacsintasütők, erre mondják, hogy van itt egy magyar lány, aki pályázik ide...hát, így esett, hogy megismerkedtem két éve itt lakó félig druszámmal, Molnár Mirellával :) aki lehet, hogy majd februártól itt lakik... és miután ezeket a kalandokat átéltem, kicsit beszélgettem Giannal, a helyi angol-német szakos bölcsészünkkel (ha tudnék poénkodni németül, már biztos elkezdtem volna szivatni, ahogy otthon engem szoktak szerény bölcsész-létem miatt), aki valami sütit gyúrt, és mondta, hogy megpróbálhatok vele németül beszélni (egy idő után, hamar átváltott angolra, vajon miért?!), na és ennek a próbálkozásnak a keretén belül elmeséltem neki, hogy tegnap Badenbe utaztam prédikálni, és a vasútállomáson, úgy döntöttem én itt most németül fogom megvenni a jegyem: ékes hoch-deutsch-csal indítottam, mire switzerdütch-ben folytatódott a beszélgetés a kasszásnénivel, nem bántam, mit nekem dialektus, kértem a jegyemet Badenbe, a guta ütött meg, amikor az interneten kiguglizott ár helyett a háromszorosába került, mondta, hogy hát, ha neten rendelem, akkor csak a fele - gondoltam, ez még akkor is túl sok, mindegy, engem vár egy gyülekezet, menni kell... elmenvén nézem, hogy Bernbe kaptam jegyet...lányos zavaromban elfogott a sírás, hogy ennyire nem lehet tájszólásom, hogy ha Badent mondok, akkor Bernt értenek...kis pityergés, aztán összeszedtem magam, és egy másik ablaknál angolul visszaváltottam a jegyet, és minden rendben volt... a vonaton elaludtam, és pont Baden előtt ébredtem fel... és utána is, és azóta is minden rendben van :)

Welcome! Grüezi! ;)

Kedvesek, akik idetévedtetek: 1. vagy mert illik, hiszen céloztam rá, hogy blogom van (ugye anya :) 2. vagy mert érdekel titeket, hogy hogyan bénázom szokás szerint a jelenleg külföldi mindennapokban 3. vagy, mert nincs jobb időtöltésetek, és ahelyett, hogy dolgoznátok, sétálnátok, olvasnátok, takarítanátok - rám vagytok kíváncsiak :D!

De örülök neki, ha itt vagytok, olvastok, kommenteltek (ahogy ezt ma kúl mondani)!

Ahogy keresgettem profilképeket, végigpásztáztam egy csomó angliai, amerikai, finnországi, budapesti képet...annyi mindent történt már csak a dokumentált kb. 8 évben is, hogy oh, be kár! hogy nem kezdtem blogot előbb.. persze Svájcba is úgy jöttem, hogy ó, én nem fogok blogolni, akit érdekel, az majd úgyis ír nekem emailt, vagy lapokat küld (mint anya), esetleg trendi piros-kék szegélyű borítékos leveleket (mint Zsófi), de attól függetlenül, hogy a papírtermékeknek elmondhatatlanul örülök, most itt egy blog, mégis... jó, be kell vallanom, hogy mindig a facebookra akartam kiírni, hogy épp mi van velem, aztán ma már annyira hosszúra sikeredett, hogy gondoltam, úgysem tudom magamban tartanom a közléskényszeremet, akkor meg miért ne csinálnék én is egy virtuális teret, ahol a szómenésem határtalanul virulhat :)

Valamit már az elején szögezzünk le: rendben van, hogy magyar szakos voltam, rendben van, hogy igyekszem átolvasni az írásaimat, hogy értelmes, meg nyelvtanilag is korrekt legyen, de ember vagyok, nem akadémiai kis magyar nyelvtan, és biztos, hogy ékes magyarságomon is van mit csiszolni, szóval, előre is bocs, ha valamit elgépelek, rosszul írok ilyenek...