- Persze, rágós, száraz, ízetlen. Ízetlen, rágós, száraz. Száraz, ízetlen, száraz...
A szakácsról folyt a víz. A kukta látta, hogy ideges. De a szakács valójában félt.
- Sosem lehet őt kiszámítani. Ha ma sem sikerül, tudod, hogy az életeddel játszol. - mondta a kukta.
A szakács idegességét hetyke komolysággá változtatta.
- Még mit nem?!? Olyan királyi csemegét rakok elé, amilyet még nem evett.
A szakács kétségbeesett. Megfogta a puskát. Összeszorult a gyomra. Úgy érezte, ez a szorítás már sosem enyhül.
A királyi lakomán egyszerű sült hús volt. A király közömbösen fogadta a tálakat elé hordó szolgákat. A szakács kapkodta a levegőt. Súlyos zihálása a húsos tányér előrehaladásával lassult. A király éhes volt. A szolga letette a tányért. Csönd lett.
- Pompás! - kiáltott fel a király. - Királyhoz méltó étel. Hívjátok ide a fiamat, hadd kóstolja meg ő is!
Az őrség felkutatta a palotát. A konyhára mentek legutoljára. A kukta bedobta éppen a finom ruhácskát és a véres fakardot a kemencébe.
Az őrök tanácstalanul tértek vissza a királyi lakomára. De a szakács ebből már semmit sem hallott.
