Salut!

  Az élet olyan, mint egy szappanopera, illetve a szappanoperák olyanok, mint az élet, de a lényeg, hogy a felismerés mindkét irányban új és új fordulatokat vesz az idő múlásával. A szappanopera-jelleg igaz, abból a szempontból is, hogy mondjuk, ha kihagyunk egy hónapot a Barátok köztből, elég egy epizód, max. kettő, és rögtön képben van az ember, kicsit így működik a blog is... Annyiban már fejlődöm a közléskényszeremmel kapcsolatban, hogy már tudom mikor nem szabad smst, emailt, postot, blogot írni. Pl. amikor azt gondolom, hogy „már megint minden rossz”, meg hogy „sosem sikerül”, meg „ezt nem élem túl”, vagy akár, hogy „mindenki utál és én is mindenkit utálok”. Nos, ezek olyan dolgok, hogy amit érez az ember, az nem igaz, vagy nem igaz, hanem az van, más kérdés, hogy paralell mások hogy látják. Szóval, egy depis embernek senki ne kezdje el magyarázni, hogy az nem úgy van, ahogy ő gondolja, hiszen ha valaki számára minden rossz, éppen, akkor érezzünk vele együtt, mi több, éreztessük vele, hogy megértjük. És ez segít majd abban, hogy a kis-buta magábafordult rájöjjön, hogy nem is olyan végletes a világ, mint olykor tűnik, hogy sokkal többen szeretik, mint olykor tűnik, és hogy több bízatott rá, mint olykor tűnik, a semmitől legalábbis több, amit az életben elérhet, megtehet, megkaphat, stb...

  Most, ahelyett, hogy szépen sorjában beszámolnék arról, hogy mik voltak az elmúlt időkben, inkább csak elmesélném, hogy ma esik a hó. Persze, én is tudom, hogy tele van a facebook rögtön, ha esik a hó, de hadd mondjam el itt, hogy akármennyire is locs-pocs van, mert még nem marad meg, de ma, a délutáni ebéd közben, a meleg étkezőből annyira hangulatos volt nézni, ahogyan havazik. Nem bántam, hogy még csak október van. Ma délután ez jó volt. Kevésbé értékeltem a havat, az esőt, és e kettő kombinációját, amikor egy! kedves itteni barátommal elbicikliztünk Németországba bevásárolni! Megvolt a sport, a városnézés, a kaja, nyelvgyakorlás és a szocializáció! Remek kombináció! :) És miután megfőztem és megettem, amit főztem, még ki is takarítottam, díjat nekem!

  Ezen a héten azonban nemcsak házitündéri képességeim csillogtak... Létrejött az első kiselőadás németül, egy indonéz teológusnő, Septemmy Eucharistia Lakawa gondolatairól, meg az indonéz kereszténység helyzetének egy kis metszetéről! Nagyon érdekes cikkeket olvastam erőszakról, elnyomásról, fájdalomról, megbékélésről, megbocsátásról, megértésről, elfogadásról, igazsáról, békéről...

   Ugyancsak a héten, csütörtökön találkoztam egy magyar lánnyal. Nagyon érdekes élettörténete van, még csak harmad éves az egyetemen, de egyedül él itt Bázelben, három éve, dolgozik, és tanul, és nagyon keveset jár haza. Biztosan nem ő az egyetlen, aki képes volt erre, felkerekedni az érettségi után, kiköltözni külföldre és különösebb támogatás nélkül egyedül összerakni egy működő életet... Nem tudok róla sokat, és a történet részleteit sem nagyon ismerem, mindenesetre nagyon bátor és elismerésre méltónak tartom, amit csinál... Annyira felhőtlenül boldognak nem tűnt a lány, de azt mondta, hogy szeret itt lenni, itt érzi otthon magát! 

   Most már én is nagyon jól érzem magam itt, ha nem is otthon, de otthonosabban, mint az elején. Egyre több a barátom, egyre több közös történetünk, élményünk van, egyre jobban ismerjük egymást a lakótársaimmal is! És most már úgy érzem, hogy az egyetemen is egyre többet értek, és nem csak mosolyogni, meg szótárazni járok be a laptopommal, hanem tanulni is!

   Elkezdődött a Herbstmäss ezen a hétvégén, ami biztosan nagyon szép lesz! (A Karácsonyi vásár őszi, kajálósabb kiadása!) Majd fotózok is, és akkor jól meglehet nézni! Jövő hétre pedig már szerveződik a Halloween-party, amely alkalomból mindenféle vicces jelmezes dolgot be kell szereznem! Nagyon izgalmas! Legalább annyira, mint az, hogy a püspököm a Reformáció napján Wittenbergben prédikál, ahogy hallottam! Az sajnos nekem most nagyon messze van... de majd lélekben odagondolok! 

  Múlt vasárnap szerencsém volt a bázeli magyar gyülekezetben istentiszteletet tartani, ami nagyon kedves alkalom volt, és nagyon örülök, hogy egy délutánt magyarul tölthettem el, kedves, érdekes emberekkel, érdekes élettörténeteket hallgatva, sok finomság közepette! :) A jövő héten ugyanebben a gyüliben bibliaórát tartok remélhetőleg már ismerős arcoknak! Az istentiszteleti életem nagyon kedvesen alakult, ha éppen nem prédikálok, akkor délelőtt a Peterskirchébe, a szépkabátos nénikhez, meg a szuper orgonistához megyek, esténként pedig az „új” gyülekezetembe, azokhoz, akiket a „hegyekben” ismertem meg pár hete, akik svájciak is, de inkább külföldiek, a világ minden tájáról,  egy soknyelvű, de mégis egyszerű és barátságos istentiszteleti közeg! Érdekes, de jóleső egyensúly! Az ő (egyik) lelkészük a burmai Thawm, a kínai kislányával, akikről már korábban is írtam! És biztosan még fogok is! 

    Még egy érdekességet hadd mondjak: Megkeresett a bázeli Üdvhadsereg! :) Tudom viccesen hangzik, de a téma nem olyan vicces. A prostitúció kapcsán vette fel velem a kapcsolatot egy nő, illetve jött el az istentiszteletre, amit én tartottam, és amiből semmit nem értett, de végigülte, hogy utána beszélhessen velem. Állítólag Svájcban a legtöbb prostituált jelenleg Magyarországról érkezik, és ők szeretnék elérni ezeket az embereket, már van is ennek fóruma, egy heti rendszerességű közös ebéd, de szükségük van valakire, aki beszéli ezt a „furcsa” nyelvet, hogy szót érthessenek azokkal, akik semmilyen idegen nyelven nem beszélnek. Miután a héten még egyszer találkoztam ezzel a nővel, aki eljött az istentiszteletre, megbeszéltük, hogy jövő héten én is elmegyek erre a közös ebédre, és megpróbálok beszélgetni magyar nőkkel, vagy éppen fordítani, jelen lenni! Kicsit vegyesek az érzéseim a dologgal kapcsolatban, elég sok anyagot, tanulmányt, videót, stb. kaptam a magyar prostituáltak svájci helyzetéről, de nem tudom, hogy mennyire fog tiltakozni a lelki világom, hogy mélyen belefolyjak ebbe. Most úgy döntöttem, hogy elmegyek, és meglátom, hogy kikkel és hogyan tudok beszélgetni, mennyire tudok segíteni, mennyi értelme van annak, hogy egyáltalán ott vagyok! Mert, ha már csak tolmácsként is valamennyit tudok segíteni, akkor már megérte, de nem tudom, hogy mennyi remény van erre. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is otthagyná ezt a „munkát”, csak azért, mert elbeszélgetünk vele, hogy ez sem neked, sem másnak nem jó. Beszélgetünk, de diplomát vagy szakképzettséget nem tudunk a kezébe adni, más munkát sem tudunk neki adni, pénzt az igényeikhez meg pláne nem. Mondjuk azt senki nem mondta, hogy nekem ezek közül bármelyik is a feladatom lenne, de amikor Katherinát (aki megkeresett az Üdvhadseregtől) kérdeztem erről, mondta, hogy vannak lehetőségek, van segítség, támogatás a változtatásra, de azt nyilván nagyon kell akarni, hogy valaki ebből ki tudjon szállni. Elég szerteágazó a projekt, mármint mindenféle szervezetek együttműködéséről van szó, és segítséget ajánlanak azoknak is, akik nem prostituáltnak jöttek ki, mert mást ígértek nekik, mégis ez lett a vége. Nekik munkaközvetítés is van, persze ... Meg nyelvtanfolyamot is kínálnak, egészségügyi vizsgálatokat, tanácsadást stb... Azt tudom, hogy az eredmény, a változás nem rajtam múlik egy ember életében sem, megpróbálom, amit kérnek tőlem, és reménykedem, hogy van értelme! Mint ahogyan mindennel kapcsolatban is! :)