Isten éltessen, apa!

   Október 2.! Ez azt jelenti, hogy túléletük a szeptembert, egyrészt. Úgy tűnik a ciklikusság a női létben elég sok dimenzióban működik, nálam legalábbis különösen, nemcsak havonta halok meg ilyen-olyan okokból, hanem egy kicsit évente is. A gimi alatt ez volt a január. Én nem tudom miért, de januárban mindig depressziós voltam, kedvetlen, és mindig megfordult az agyamban, hogy élni nem is olyan jó. A teológiai évek alatt is megvolt ez a holtpont, de ott már betudtam a három szakon mohón bevállalt ezer vizsgámnak telente, nyaranta, de mégis, az érzés februárban valami leírhatatlan, már évek óta. Egy új világkorszakot éreztem mindig elkezdődni. Amerikával ez megváltozott, sőt, talán már Angliában is, ezeken a helyeken a kezdeti krízist mindig a nyelv jelentette, aztán meg minden olyan felszabadultnak és „cool”-nak, svájciul „méga-toll”-nak hatott, mert értettem az embereket, lettek barátaim, programjaim, megismertem az országot, általában bele is habarodtam valakibe, ilyenek... 
   Na most Svájc, hát hullámzik, mint a Rajna, pestieknek Duna, anyáéknak Bér-patak (hahh), az elején, kb. az első héten minden tényleg méga-toll volt, kedves emberek, akkor még áltattam magam, hogy a német MAJD menni fog, ilyenek, aztán jött a gyász-évtized, krízisek, magány, bürokrácia (amitől útálatosabb dolgot a földön még mindig nem tudok elképzelni), meg a strapás élet, főzzé', mossá' magadra, takarékoskodjá', tanuljá', bla, bla... Lillácska meg nem vette úgy az akadályokat, mint eltervezte... De most, új hónap van, és valami miatt fellélegeztem, nem akarom elkiabálni, de most úgy érzem, hogy egy (szokásos) krízisen túl vagyunk, én is, meg azok is, akik voltak kedvesek hallgatni a rinyámat, szóval, amiért már fél oldalhossz óta beszélek, az csak annyi, hogy: „kössz, jól vagyok!” (nyelem a sok gombócot, múló állapot - aki még nincs húsz éves, és megmondja ez honnan való, annak küldök egy csokit :))

   Másrészt, édesapám ma ötven éves. Isten éltessen, apa! Ez olyan jó kis kerek szám, hogy nekünk most otthon kéne pezsgőznünk! Ti pezsgőzzetek otthon, én meg itt az alkohol kevésbé erjedt formáját tömöm magamba, a mai bolti akciónak köszönhetően annyi szőlőt vettem, hogy alig bírtam hazahozni :D Szóval, kedves emberek, emlékezzetek meg ma a JóIstennél apukámról, aki egy remek ember, még mindig szuperül tartja magát, még mindig vicces, és sármosan őszül ;)

   A mai nap nagyon jól sikerült nap volt, annyi mindent lehetne írni, és még egy teológiai órám miatt is lelkes vagyok, de először mégis valami más: életemben először eltévedtem ma zumbázni! Az olasz csajok elcsábítottak! Kb. kétszáz feltüzelt, és később a tűzben nagyon megizzadt csajjal, meg egy-két tiszteletre méltó úriemberrel!!!  rángattam magam valami tüc-tüc zenére! Ezt csinálja az ember, gondoltam, amikor manapság „bulizni” megy, csak most valahogy kevés volt a sminkem, és hiányoztak a koktélok, amik általában gumivá változtatják az ember testét! Szóval most kicsit szögletesen, de lelkesen zumbáztam! Hogy mik vannak! De szuper lenne ez így, kis ugri-bugri keddenként, péntekenként a röplabda-imitáció, ahol általában az edzővel vagyok párban, és sikerül mindig úgy szanaszét ütnöm a labdát neki, hogy nem győzi összeszedni a teremben :D Nyomatom a srácnak, hogy „spreche Deutsch”, de rendíthetetlenül angolul magyaráz... Mindegy, legalább izomlázba hoz!

   Na, és az interkulturális teológia! (Amit kb. 45o levél beborítékolása és postázása után, három kg szőlővel a kezemben sikerült épp nem lekésnem...) Ma nagyon érdekes dolgokról tanutunk! Elméleti síkon beszéltünk különböző kultúrákról, kultúra/társadalom-felfogásokról, értelmezésekről, az idegenségről, hasonlóságról (gondoltam, ezt az órát akár meg is tarthatnám ma pusztán empirikus alapokon), különböző új(abb) fogalmakról, kutatási irányzatokról. Pl. én eddig nem tudtam, hogy a xenológia az idegenség-kutatást jelent. Kicsit még mindig homályos a különbség a transzkulturáció és transzkulturalizmus között, nyilván mind a kettő egy kultúra elemeinek átalakulásáról, eltűnéséről, keletkezéséről beszél, más kultúrák, vagy társadalmi változások miattn. A multikulturalizmuson belül pedig ilyen fogalmakról beszélgettünk, hogy „salad bowl”, salátás tál, ami csak egy illusztráció arra, hogy, mondjuk az egy országban jelen lévő kultúrák úgy vannak egymás mellett, egymással kölcsönhatásban, valahogy keveredve, de mégsem összekeveredve, mint egy saláta-tálban a zöldség, az oliva, meg a sajt. Én jobb szeretem magamat itt a svájciak életében mint egy „cherry on the top” elképzelni (mondjuk egy gyümölcsöskehely tetején levő tejszínhabon a cseresznye :D), de olivának, vagy sajtnak is bevállalom magam (itt a zöldségek szerintem a németek :)). 

   Szóval, ez az óra arra volt jó, hogy kicsit elgondolkodjak arról, hogy mit is jelent a kultúra, hogyan fogalmaznám meg magam, hogyan határoz meg engem ez a kultúrafogalom, miért fontos egyáltalán, és miért fontos tudatosan kezelni, valamint, hogy a mellettem élőket hogyan határozza meg számomra az én kultúrafelfogásom, stb... Lelkészként ez szerintem húsbavágó kérdés. Csak érintettük a vernakuláris nyelv fogalmát, ami szociolingvisztikában egy közösség számára az alapnyelvet jelenti, amit mindenki jól ért. Na most gyülekezeti szinten kérdés, hogy az egyházi nyelv, laikus és teológiai (mert sajnos sokszor nagyon nem egyezik) mennyire hozzáférhető a gyülekezet minden tagja számára. Mert a nyelv fontos eleme, meghatározója egy közösségnek, és ha valaki valamit nem ért, akkor az kilóg, lemarad, stb... Magyarul, pl. az igehirdetés nyelve vernakuláris nyelv-e, annak kell-e lennie, változóan a közösséghez képest, vagy egy olyan elvont dolog (maradhat), amihez egy közösség vagy fel tud kapaszkodni, vagy nem. Kérdések tömkelege, mi az az alapnyelv, ami egyáltalán Istenről helyesen, létjogosultan képes beszélni? 

Azt csak remélni tudom, hogy ez a sok kérdés tényleg szinkronban volt az óra kérdésfelvetéseivel, mert a referátumot egy vélhetően orosz fiú tartotta, és a húszpercből csak annyit értettem, amit a táblára felírt, de a professzor ékes németséggel, és szuggesztív nézéssel magyarázott, nem lehetett nem figyelni :) Gondolkodjatok ti is a kultúráról, általában, kis szeleteiben, térségeiben, a nyelvről, és az emberekről, idegenekről, hasonlókról, ugyanolyanolyanokról, akik körülvesznek titeket, hiszen ebben élünk...

   És, aki még emlékszik, hogy minek a 45o levél, nos, a Theologisches Alumneum, ahol lakom régen csak teológusok/ösztöndíjas teológusok lakta koli volt, és kedvesen minden évben küldünk nekik levelet a világ minden tájára, hogy legyenek kedvesek és támogassanak minket, akik most itt lakunk! És egy kedves svájci-olasz leánnyal borítékoltam a dolgot, aki hol németül, hol angolul, de leginkább olaszul beszélt, szóval mire ezeket a leveleket párszor átszámoltuk, már olaszul megy a „csento-csinque”, meg a „brava”, „szkúsza” :) Nagyon szeretem az itteni olaszokat, olyan kedvesek, hangosak, magyaráznak mindig, ha zongorázok „bello”, „bello”! :) Ilyenek...

   Holnap pedig ismét pünkösd: reggel akkád, utána francia, majd német, este a közösségi vacsorán meg, ami jön! Ölelések haza!

(úgy döntöttem átváltok Helvetica betűtipusra :))