KÉTELKEDÉS és KÖNYÖRÜLET Júdás leveléből (UFO 274. old. :)

„Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen!”

A múltkor, Afrikából hazafele jövet, még a repülőn elkezdtem a készülést a Filemon levélbeli igéről, itthon rájöttem, hogy egy Filippi-textusról kell prédikálnom (Fil - Fil, gondoltam, de igazából Filem - Fil). Úgy tűnik, hogy ezek a kis, egyfejezetes levelek megtalálnak mostanában…

Júdás levele23: „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek..”

Kételkedni...

„Módszerének alapjait Descartes az „Értekezés az ész helyes vezetésének módszeréről” című munkájában fejti ki. Eszerint: minden előítéletet kerülve csak azt kell igaznak elismerni, ami tisztán és világosan felfogható („clare et distincte percipere”); a problémákat részekre kell bontani, amennyire csak lehetséges; a legegyszerűbb tárgytól „mintegy fokozatosan” kell a bonyolultabb felé haladni;  a rendszer teljességét felsorolással kell biztosítani… A descartes-i filozófia tulajdonképpeni kiindulópontja a kételkedés. Descartes, módszerének megfelelően, olyan támpontot keres, amely nem vonható kétségbe. Ebből kiindulva kíván azután kényszerű következtetésekkel bonyolultabb, de vitathatatlan igazságokhoz jutni. A hat elmélkedés - „Meditatjones de prima philosophia” - közül az elsőben Descartes a pusztán valószínű „saját összes véleményének megdöntését” tűzi ki célul. Gondolkodásának egész fundamentumát aláássa, és nemcsak az érzéki észlelésben kételkedik, hanem az emlékezet teljesítményében és végül s legevidensebb dolgokban is. „Nem lehet még az is, hogy tévedek, valahányszor a kettőt és a hármat összeadom?” Hiszen lehet, hogy az Isten avagy egy gonosz és fondorlatos szellem, a „genius malignus” az embert mindenben félre akarja vezetni. Descartes végül a kételkedés során beleütközik a legevidensebbe és a kétségbevonhatatlanba: azaz a gondolkodó én létébe. Az ént még a kételkedésben is előfeltételezni kell. „Azt figyeltem meg, hogy mialatt úgy akarnék gondolkodni, hogy minden hamis legyen, mégis szükségszerűen nekem, aki azt gondolta, valaminek lennem kell és mivel észrevettem, hogy az az igazság, hogy gondolkodom, tehát vagyok, oly szilárd és biztos, hogy... a szkeptikusok sem képesek megcáfolni, így el tudom fogadni ezt az igazságot az általam keresett filozófia első elvének.”… (Lábjegyzet: valami sulinetes oldalról)

A kételkedés az intellektus tevékenysége, ennek lelki vetülete a félelem, a bizonytalanság. Az alapigét így értve tehát: könyörüljetek a gondolkodókon, ami nem azt jelenti, hogy ne gondolkodjatok! Kinek kell és kin könyörülni? Akinek a kezében a hatalom van, mert a könyörület mindig hatalom kérdése. 

Sokféle helyzetben fogalmazódnak meg a kérdéseink: pl. orvosi leletek kétésége - vajon túléli? vajon túlélem?; iskolai vizsgák, nyelvvizsgák - vajon meglesz?; pályázatok - vajon megnyertük?; párkapcsolati kérdések - vajon szeret? vajon igazat mond?; létkérdések - vajon létezik? vajon igaz? vajon van utána...?

Vannak dolgok az életben, amik felől nincsenek kétségeink, vagy mert megfelelő mennyiségű, minőségű ismeretünk van vagy mert megfelelő mértékű, mélységű bizalmunk….Van, akiken könyörülhetünk, van, akik könyörülhetnek rajtunk, és milyen kínzó, amikor nem teszik… de van, amivel kapcsolatban nem tudjuk a könyörületünkkel enyhíteni a kétkedő szenvedését, mi magunk is csak könyöröghetünk könyörületért Ahhoz, akinek a kezében a hatalom van…

Júdás levele egy egy lélegzetvételre elmondott, erős képekkel, példákkal megtöltött kemény beszéd. Kicsit fröcsög is. Figyelmeztetés ez, kárhoztatás és a végidők megállapítása. Inti azokat, akik igyekeznek megmaradni hitükben és tisztaságukban, elítél minden „istentelent, akik istentelenül követnek el istentelenségeket” (15. vers). A Jézus Krisztusban hívőket pedig  bíztatja, hogy tartsanak ki Uruk irgalmáig az örök életre.

Édesanyám nemrég azt mondta nekem, hogy ahogyan most változik a világ a népvándorlással, mintha a végidőket élnénk. Akkor azt mondtam neki, hogy hát, sokszor gondolta már ez a világ, hogy a végidőket éli. Azt kellett volna mondanom, hogy , az igazság az, hogy nem tudom, lehet... De az is lehet, hogy a végidők kétezer év óta tartanak, és még ki tudja meddig. 

Júdás a közösséget bomlasztókról beszél: akik megvetik Isten felségét, tagadják Jézus Krisztust, kicsapongó életet élnek, beszennyezik a testüket, stb… Miben is kételkednek az itt említett, körülöttük élő kételkedők? És kiknek kell könyörülni rajtuk? És hogyan kell könyörülni rajtuk?

Hát abban kételkedhetnek, hogy most Jézus Krisztus tényleg „mindjárt” visszatér? Amely napra éberen, készen és tisztán kell várni? Vagy abban, hogy minden, amit az apostolok mondanak az ő haláláról és feltámadásáról, az igaz-e. A könyörület itt a hívő közösség kezében van, hogy megerősítse, ha úgy tetszik meggyőzze a bizonytalanokat.  

Mt 9,11-13: Jézus követésre hívja Lévi Mátét, majd vámszedőkkel és bűnösökkel vacsorázik.

„Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: "Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”

2Móz 33,13-19 Mózes tele van kétségekkel a pusztai vándorlás során. 

„Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek… Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

Róm 9,14-18: Pál írja: „Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert így szól az Írás a fáraóhoz: "Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.”

Jézus szava evangélium Júdás gyülekezetének is, evangélium a vele vacsorázó bűnösöknek, és nekünk is: „irgalmasságot akarok és nem áldozatot” - hogy ne higgyük azt, hogy a mi áldozatunk, a mi folyamatos szélmalomharcunk a „gonosz” ellen változást, hitet hoz. 

Mózesnek azt mondja Isten, hogy „megnyerted jóindulatomat”. Mózes kéreti magát, de engedelmes és nem akar mozdulni sem Isten nélkül, a könyörülő, szabadító Isten jóindulata nélkül.

Pál pedig összefoglalja ezeket: „nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”...

Láttátok az Ádám almái c. filmet? Aki nem, és nem akar némi spoilert, az ugorjon és folytassa INNEN…

Ádám almái: Egy dán vidéki kis templom lelkészéhez, Ivánhoz egy neonáci börtönre ítélt érkezik, Ádám, hogy letöltsön egy bizonyos időt egyházi szolgálatban. Egy magas, izmos, kopasz, szótlan, mogorva ember, akiről azt írja az aktája, hogy gonosz. A lelkész szerint pedig nincsenek gonosz emberek. A lelkész szerint csak jó dolgok történnek ebben a világban. Lassan kirajzolódik a filmben, hogy a lelkész tagad. Vgtelenül hárít, hogy túléljen, mert máshogy nem lehetne elviselni az életét, ami volt, és ami van. Az anya gyerekkori halálát, az apa molesztálását, a feleség öngyilkosságát, a gyerek fogyatékosságát, a testvér halálát. Ő a modern Jób, egy tumorral az egyában. Ádám, a neonáci pedig elhatározza, hogy megtöri ezt az embert, de a lelkész története csak lassan rajzolódik ki eőtte is. Ahogyan halad, küzd azon, hogy összetörje Iván frusztráló optimizmusát és vak, hitét egyre inkább törik össze a világ is körülöttük. Mindenki változik. „Legyőztük az ördögöt, akárhányszor próbára tett”. Ádám Hitler-képe pedig folyamatosan leesik a szögről.

A két ember küzdelme párhuzamos, és egyformán meg vannak győződve arról, hogy harcuk változást eredményez. Júdás is arról ír a levelében a gyülekezetnek, hogy küzdjenek a hitükért...
Ádám, időközben elolvassa Jób könyvét. Ettől csak még keményebb lesz benne az elhatározás, hogy összetöri a Ivánt, mert meglátja benne az összetört Jóbot, akit az az Isten tör össze, akit Iván annyira meg akar védeni, és igazolni. „Mi van, ha nem az ördög tesz próbára minket, hanem Isten?” „És ha a szenvedéseink mögött is Isten áll?” - szegezi neki a kérdést Ádám.

INNEN…

Két dolog fontos most számomra ebből a filmből: Istenhez mindenki a saját módján találhatja meg az utat, mindazokkal az élményekkel, tapasztalatokkal, amelyet nem tudunk megspórolni, amelyeket végig kell járni, akár a tagadáson, akár a gyűlöleten keresztül a szabadító, megváltó Istenig. Ez hogy kapcsolódik Júdás leveléhez? Hát úgy, hogy az istenkapcsolatomról beszélhetek másoknak, a hitemről is, elmondhatom a bizonyosságomat, de a hitemet oda nem adhatom, ahhoz mindenkinek a saját állomásain keresztül vezet az út. 

És az ember küzdhet a változásért. Az ember akarhat hinni, de az ember szembe is szállhat a hittel. Hihetjük, hogy a harc felvételével, a küzdéssel változásokat tudunk elérni, de a változás nem ebből származik.  Nem abból, hogy az ember küzd és azt hiszi, hogy képes visszaverni a támadásokat, kísértéseket, vagy hogy éppen mindenben a szépet igyekszik látni, és mindent „Isten javára magyarázni”. Istennek nincs szüksége arra, hogy megvédjük, vagy igazoljuk őt. 

Az ember küzdelme nem hiába van, akár harcol, akár kételkedik és magyarázatot keres a kétségeire. Nem hiába van - Isten munkájának a jele, de a változás nem ezektől jön, hanem egyedül a könyörülő Istentől. Ámen